Egy kis történelem

Érdekes mozaik Gigéről
Gyűjtötte és írta Selyem Tóth Sándor

Valószínűleg kevesen ismerik azt a szinte kuriózum számba menő tényt, hogy Gige községben az 1920-as évek elejéig nagy méretű zsinagóga állt, amelyből a még álló malmot és községházat is építették. A rinyakovácsi (korábban kiskovácsi) út mentén a Kulcsár istálló közelében még meglehetnek az egykori jelentős méretű zsidó temető maradványai is, ahol gyermekkorunkban sokat nézelődtünk. Az utolsó rabbit Bergernek hívták mesélte egy vidám történettel édesapám, aki körülbelül 35 évig a falu azóta már széthordott szeszfőzdéjében is dolgozott.

A faluban nyomot hagyott a török hódoltság is a Petőfi utca 6-ban lakó Mári néni utcafronti zsuppos háza török házként forgott a köztudatban, a szérűkben sokáig kerestek elásott török kincset, aranypénzeket, tudtommal eredménytelenül. Fontos megemlíteni, hogy Csokonai Vitéz Mihály a nagybajomi, kisasszondi földbirtokos Sárközy István alispán (1759-1849) meglátogatásakor Gigében is időzött, a feljegyzések szerint. A faluban viszonylag élénk kulturális élet volt, ezt bizonyíthatja a mellékelt két kép is amelyek a falusi kultúra, színjátszás emlékei. A képek az 1936-40-es években készültek az egyik az emlékezetes Gyöngyösbokréta „mozgalom” tárgyi emléke. A másik az emlékezet szerint ( Török Béla prof. közlése alapján) az éppen kortes körúton lévő képviselőjelölt korteskedésével kapcsolatos ünnepségen készült, abból az alkalomból is, hogy a képviselőjelölt a községnek székeket ajándékozott a kultúrház felszereléséhez.

Sokáig a faluhoz „tartozott” a búcsú és ünnepek, névnapok idején a falut körbemuzsikáló „Ceremóniás” Jóska aki talán Visnye vagy Tapsony környékéről járta a vidék falvait hegedűjével és időnként klarinétre emlékeztető hangszerével. Nagyon tudott örülni a filléreknek, sok háznál megkínálták élelemmel, egy pohár itallal, e sorok írójának még volt szerencséje hallgatni őt és talán nem mindig tökéletes muzsikáját, de alakja a faluhoz nőtt és talán a 60-as évek közepén tette le hangszereit. ( Várjuk azok segítségét, akik többet tudnak a mi kedves Jóska zenészünkről.)

A faluban sokáig működött szeszfőzde, amely a 80-as évek elején az első színesfém „gyűjtés” után a volt bika-istállóba került áthelyezésre, de a szorgalmas fémgyűjtők elől itt sem volt sokáig biztonságban. (Szeszfőzdések voltak: Mátés Ferenc, Selyem Tóth Sándor, Csordás Sándor)

A falu kovácsműhelye Petőfi u. 4-es számú házzal szemben volt. A műhely udvarán tartották a falu mindenkori kan disznóját, melynek külön gondozója biztosította az állat jó kondícióját. (Kovácsok: Szabó József /1930-as évek/, Virág István, Vörös József)

Érdekes alakja volt a falunak Ruszki papa, becsületes nevén Nufricsuk Prokop, aki Besszarábiában született 1893-ban, az első világháborúban az orosz hadsereg katonájaként esett magyar fogságba 1915-ben. Mikében tanult cipészmesterséget, a Nagyatádi Ipartestület tagjaként gyakorolta a cipész szakmát. (További cipészek: Fazekas Ferenc, Plang Ferenc, Vizer György)

A falunak az 1922-ben épült malommal némi ipara is volt. A környékről ide szállították őrlésre a gabonaféléket. A malom 2 dupla hengerszékes, 1 kőjáratos, daragéppel és koptatógéppel volt felszerelve. A hengermalom tulajdonosa Tóth József, valamint József és György nevű fiai voltak. A malom a 1964-65-ös év körül került leszerelésre, azóta állapota egyre rosszabb.

Itt célszerű megemlítenünk a cséplőgép tulajdonosokat, akik hárman is voltak ebben a nagynak éppen nem mondható községben, és ez is jelzi, hogy a dohánytermesztés mellett a gabonatermesztés jelentőségét az 1920-as években. (Géptulajdonosok: Joó Gyula / egyben 100 kh. Bérlője/ 4 HP teljesítményű géppel, továbbá Pap József és Villax Béla ugyanekkora gépekkel)

Egyéb egyesületi, szervezeti tisztségviselők, iparosok

Levente Egyesület, Polgári Lövészegyesület: vezetőjük Bohenszky Adolf

Hitelszövetkezet, Hangya Szövetkezet: ügyvezetőjük Pethes Ernő

Kötelező Tűzoltó Egyesület: parancsnoka Mustos János

Szálláslehetőség Bruckner Ádám vendéglősnél volt.

Asztalosok voltak: Donáczi János és Gábriel Lajos. A bognár mesterséget ketten gyakorolták: Ács Antal és Horváth István, később Kövesi Imre (1937). A falu borbélya ez idő tájt Bendy Lajos, akit később Cseke József és Hoffmann Károly követett. Utóbbi már Csökölyből járt a községbe a püfögő Dongó motoros kerékpárján. Őt Rózsa Ferenc követte, aki egyben nejével (Irénkével) a község és a széles környék mozigépésze is volt.

Földbérlők a már említett cséplőgép tulajdonoson kívül Petracsek Béla, aki a Mezőgazdasági Ipar Rt-től bérelt 730 kh-t 1940-es lejárattal, valamint Villax Béla is, aki gróf Somssich Antaltól bérelt 200 kh területet. Helyi jelentősebb földbirtokos Kulcsár Sándor 100 kat. holdon gazdálkodott.

A falu egyik boltját Horgas János fűszer- és vegyeskereskedő, a másikat, a Hangya Szövetkezetet Török Béla üzemeltette. Hentes és mészáros Fürst Henrik és Fürst Pál, kocsmáros Bruckner Ádám (1937-ben már csak ő) és Fürst Henrik voltak. Kerékgyártó Ács Antal és Horváth István személyében azt jelezi számunkra, hogy mindketten megéltek ebből a régen kihalt szakmából. Kolonics Mihály a község kőműves mestere volt, aki még e sorok írójának szüleinél újraépítette a kemencét a 60-as évek körül. Marhakereskedéssel Fürst Henrik kocsmáros, a dohánytődével (felvásárlással) Horgas Jánosné és Török Béla foglalkozott. A községnek azért egy vitéze is volt Szücs József földműves személyében.

A falunak 3-400 db-os tehénállománya volt, amelyet a legeltetési társaság által felügyelt pásztor hajtott ki a legelőre ( 422 kh) az általános szokás szerinti időszakban. A 60-as évek elejéig a falu fogadott kanásza őrizte a jelentős számú sertésállományt.

Külön fejezetet érdemelne a falu 1700-as években épült műemlék református temploma, a községnek 1618-ban már református egyháza volt, s a protestánsok még e században felépítették a templomukat is, melyet az 1700-as években – az ellenreformáció során – el akarták venni a református hívektől, de végül a helytartótanácsi ítélet a birtokukban hagyta. Az épület, melyet késő barokk stílusban építettek át, ma műemlék. Annak ellenére, hogy az 1900-es népszámlálás 72%-os református többséget mutatott, 1930-ra kisebbségbe kerültek (43 %). Az egykori összeírások úgy tudják, katolikus népiskolája már a XVIII. század közepén is létezett. A század első felében a reformátusok szintén működtettek egy népiskolát. A faluban az 1948-as államosítást követően még 1978-ig működött iskola.

Érdekes oldalról világítja meg az előzőeket a Népszabadság 2001. június 6-i számában Soós Kálmán Őrségiek Zalában, Somogyban címmel és Vallásuk miatt negyed évezrede új lakóhelyet kellett találniuk alcímmel írt cikkében. A községünkre vonatkozó részt az alábbiak szerint tudom összefoglalni.

Az 1500-as években az Őrség erősen protestáns vallásúvá vált, szabadságszerető emberek éltek ott. Ezért volt különösen nehéz számukra később a Batthyányak nevével fémjelzett rekatolizálás, amikor is több községben osztrák katonai erőket vetettek be. Az erőszak a templomokat sem kímélte. Az erőszak elől 1732-33-ban ezért aztán sokan Zalába, Somogyba menekültek. A múlt század végéig élő kapcsolat volt a két vidék között az őrségi fazekasok révén. Ezek portékáikat szekérre rakták és zalai, somogyi falvakban búzáért és más terményért cserélték el. A Velemér környéki gelencsérek körében fennmaradt egy mondóka, amelynek egyik sora őrzi ezt az emléket, s így kezdődik -” Gige, Mike, Kadarkút …” – az első név nem csupán a cserépárusok útjában eső egyik falut jelöli, hanem pontosan azt, amelyikbe az árvaság korában Vasból sokan áttelepültek. Érdekes dolog, hogy ezt a történetet az emlékezet Gigében tudomásom szerint nem őrizte meg.

A településhez tartozott 1930-ban Cseberki, Kiss-, Nagy- és Újpuszta, a csermányi és a gigei szőlőhegy, valamint Ölle-völgy. 1205-en laktak itt 253 házban. Az I. világháború idején 124-en vonultak be katonának, s közülük 18 halt hősi halált. Tizennégy asszony maradt özvegyen, s hat gyermek árván. A II. világháború – főleg az 1945. márciusi, Margit-vonal menti harcok miatt – 39 hősi halottat követelt a falutól, miután a front Gigén vonult át.

.Érdekes területe a falusi életnek a népművészet. Gige e vonatkozásban is több néprajzzal, népművészettel kapcsolatos kiadványban említésre kerül. Ez különösen a népi építészetre, a népi játékokra ( pl. kukoricaszárból készült hegedű, szekér ökrökkel) és a ruházattal, kézimunkázással kapcsolatban állítható. A talpas házra majd a továbbiakban kitérünk, itt had emlékezzünk meg egy másik területről, amelyet 1912-ben kiadott művében a Magyar nép művészete IV. részében Malonyai Dezső tesz közzé és állít emléket a gigei tímárság és szűcsmesterség színvonalának

„Következnek a jellegzetes szűcsmunkák. Hazánk ősi talaja az állatbőrből varrott ruháknak. Ezeknek prémekkel bélelése is nagyon otthonos. Régente, amikor még csekély volt a posztóipar s a posztó még drága volt, a nép téli ruházatát állati bőrökből készíttette. Nem csoda tehát, hogy olyan virágzó volt hazánkban a tímár- és szűcsmesterség. Az utóbbi még most is elég nagy arányokban dolgozik.

A régi szűcsiparnak Dunántúlon talán Somogyban találjuk legszebb termékeit. A múlt század derekán Somogyban virágzott a szűcsipar. A birkatenyésztés mellett a birkák bőrével is élénk kereskedést folytattak. A céhrendszer eltörlésével kezdődött a rohamos hanyatlás olyannyira, hogy ma már egész Somogyban nincs mesterségét folytató népies szűcs. A kaposvári vásárban beszélgettünk az egykori urasági cseléddel, Palancsa Mártonnal, aki így szólt hozzánk:

„Mögmondtam én már harminc évvel ezelőtt, eljön még az az idő, hogy száz embernek lesz egy bundája. – úgy is lött.” „

Babonákról

Gönczi Ferenc tudós múzeumigazgatónak a Göcsej s Hetésről szóló munkája befejezése után 1914-ben kitört világháborút követően 1923-ban kezdte el a „Somogyi Gyermek” című munkájához az adatgyűjtést, amelynek kiadására 1937-ben került sor.

A Somogy megyei földmívesnép gyermeknevelési módjának s a gyermekek különböző szokásainak leírása, alcímet viselő munka közel húsz helyen tesz említést Gigével kapcsolatban. Ezeket a hivatkozásokat hasznosnak gondolom a szerző kronológiája szerint végigvenni, hogy megismerjük nagyszüleink, dédszüleink világát, babonáit, népi gyógymódjait. Említést érdemel még a szerző adatgyűjtésének módja. Gyűjtőmunkáját kérdőívekre és személyes elbeszélgetésekre alapozta, gigei beszélgetőpartnere elsősorban Pethes Ernő ref. tanító volt.

A tudományoskodás látszatának elkerülése végett csak a könyvből vett idézetekre szorítkozom, elkerülve azok kommentálását és az olvasóra bízva a múltba való elmélyülést, továbbgondolást, az időgép visszaállítását.

A község közismerten református többsége miatt érdekes megemlíteni a szerző (G. F.) emlékezete szerint a falu református asszonyai erősen hangoztatták, hogy ők a babonákat nem hiszik. Az adatgyűjtés után azonban szerző kénytelen volt megállapítani, hogy ők is nagyon sok babonás szokást gyakorolnak, tudnak, csak éppen ezeket nem tartották ilyen természetűnek.

Az első babona, hiedelem a viselős asszonyok „Mit tehet-vehet, mit nem.” fejezetnél így hangzik: Viselős korában fogat ne húzasson, mert akkor (viselőssége alatt) minden gyermekével kell majd húzatni.

A könnyű szülést segítő babona: Régente az új házaspárt az első éjjel a vőfély kísérte az ágyhoz, s mikor a házaspár lefeküdt, a menyasszonyt a párnán meghengergette, hogy az új asszony könnyen szülhessen.

A szülési előkészületek fejezet említi az alábbi hiedelmet: Izzó parázsra fehér cukrot, búzát, vöröshagymát, vagy pókhálót tesznek és azzal füstölik. – a várandós asszonyt.

A csecsemő elhelyezéséhez az alábbi helyi babona kapcsolódott: A gyermek feje fölé kalapot helyeznek, vánkoskötőjéhez gatyafűzőt kötnek. Az utóbbit az anya midőn az ágyba megy, állandóan fogja, hogy a rosszak oda ne férjenek.

Az úton az első hídhoz érve, különösen fiókközösségbeliek, a gyermeket a teknővel, amelyben vitték, a hídon háromszor megrengették, meghömbölygették, hogy jó olvasó legyen – tartotta a keresztelőre vitelhez kapcsolódó szokás.

A komavéka, komavendégség (paszita). Újabban divatba jött, hogy egy kosár ételt visznek a gyermekágyasnak a komaasszonyok, s ekkor nagyobb összeggel, pénzzel, váltják meg a többi ételt.

Érdekes a szoptatós anya tejének elapasztása emigyen: Kulcslyukon fej át az anya, cirokseprűre fej. Férjével szopatja ki emlőjét.

A gyermek első szórakoztatásai fejezetre még jelen sorok írója is emlékezik, ha nem is saját, hanem más gyermekek kapcsán, a hessegetés így hangzik:

Komámasszony adja oda szekerét.
Nem adhatom oda.
Tikok ülnek rajta.
( És ekkor jön a gyermeket megnevettető, hess, hess… vidám ijesztgetés.)
A talpcsiklandozáshoz kapcsolódik a következő gigei mondóka:
Dib-dáb,
Macskaláb,
Szép kis láb,
Ez a láb.

Közben a gyermek lábfejét megfogják, simogatják s utolján csiklandozzák.

Szeplő ellen a következő módszer volt divatban: A szeplős gyermeket lótejjel, néhol előhasi kanca tejével mosdatják.

A sömör ellen alkalmazott eljárás már nem volt ennyire gusztusos: Pipanyállal, pipamocsokkal bekenik. Némelyek szerint a gyermeken keletkezett sömört csak az édesanyja tejével lehet gyógyítani úgy, hogy azzal lemossák.

Fülfájás ellen is sajátságos módszerrel éltek eleink: Tintát öntöttek a beteg gyermek fülébe.

Szamárkehe (korabeli elnevezés) elleni gyógymód kapcsán kicsit a kutyaharapással kapcsolatos mondás juthat az eszünkbe: Szamárszőrrel füstölik meg.

A sebes vagy a büdös száj gyógyítására az alábbi módszerekkel éltek: A gyermek sebes száját hagymával húzzák le s azt eldobják, aki megtalálja arra megy át a baj. Szájszag ellen, Virágot ne szagoljon, büdösségre ne köpjön stb., a gyermekre pelenkát ne terítsenek, arcát pelenkával ne töröljék.

A gyermekre először adott ingen háromszor olvasnak, akkor a gyermek jó lesz. -tartja egy másik hiedelem.

A községben a pünkösdi királyné-járás helyett a pünkösdi játék dívott. Ezt kisebb 11-14 éves lányok játszották. De a nagyok is. 20-40 leánygyülekezett egy csomóba az utcán s kézfogással „karikában” vagyis körbe játszottak. Az egyik lány kezében fáról frissen letört gallyat adtak , amelyre fejükről levett színes szalagot kötöttek. Körbe járva énekelték a pünkösdit. ( a Gigében gyűjtött kotta ábrája a szöveggel)

Amikor odaértek ” Ennek a Jancsinak (Jóskának , Pistának…stb.) megálltak; az ágat tartó leány odaadta a szomszédjának s elölről kezdték az éneket.

A lakosság száma

Érdekes a falu lakosság számának alakulása, vélhetően a nagyobb ugrások abból is adódhatnak, hogy a permterületek, puszták hol a faluhoz tartoztak, hol nem. Illetve bizonyosan a református üldözés következménye lehet a XVIII. század közepétől a lakosság növekedése, amint arról korábban szót ejtettünk.

*más forrásból: 604

Talpasház Gigében

Favázas, legtöbbször sövény-, paticsfalú vagy zsilipeléses falú ház, amelynek falazatában a függőleges tartóelemek egységesen az alapul szolgáló talpgerendákba vannak beállítva. A talpgerendák hossz- és keresztirányban egyaránt elhelyezésre kerültek, egységes keretté ácsolták, csapolták össze. Talpgerendának rendszerint különleges méretű fákat alkalmaztak, nem voltak ritkák a fél méternél vastagabb törzsűek sem. Gyakran a talpgerendák alá kőből alapot is raktak. Erdős vidékeinken, ahol a paraszti faépítkezést nem korlátozták, a legutóbbi évekig elég gyakori volt, bár általában a 19. sz. második felétől új házakat alig építettek. A talpasházak készítéséhez kevesebb fára és főleg kevesebb jó minőségű fára volt szükség, mint a borona építkezéseknél. – Fő elterjedési területe a közelmúltban Ny- és D-Dunántúl, továbbá Szlavónia. Előfordult a Kisalföldön, az Alföld peremterületein, gyakori volt az északi háztípus vidékén. A talpgerendás, gerendaváz-tartószerkezetű építésmód Európában széleskörűen elterjedtté vált. – A talpgerenda megjelölés a román népnyelvből is ismert (talpă). Talpgerendás építkezési mód a gazdasági melléképületeknél is gyakorivá vált (istállók, ólak, pajták, kamrák, sőt pincék esetében). (› még: gerendavázas fal) – Irod. Gönczi Ferenc: Göcsej s kapcsolatosan Hetés vidékének és népének összevontabb ismertetése (Kaposvár, 1914); Csalog József: Talpas sövényházak a tolnamegyei Duna-szakaszon (Népr. Ért., 1939); Cs. Sebestyén Károly: Talpfa (Ethn., 1945); Kodolányi János: Ormánság (Bp., 1960) Forrás: Magyar Néprajzi Lexikon

A szerkesztő által gyűjtött kép az eredeti tulajdonos Rostás Sándorral és feleségével Zsófi nénivel, akik kicsit korábban az első képen is láthatóak, fontos megemlíteni, hogy a házat 1971-ben darabjaira szedték és Németországban került kiállításra. (A kép1970-71-ben készülhetett)

Gige régi említése

( rövid kivonat az iratból)

1525. február 17. A PANNONHALMI APÁT ÉS KONVENT PANASZA A KIRÁLY ELŐTT AZ IRAT: A: OL DF 208266. (SzBFL Konv. N. 1441. Capsarium 59. Litterae Mm.) Tartalma: A somogyi konvent jelenti II. Lajos királynak, hogy 1525. január 25-én kelt parancsának, amelyben meghagyta, hogy Máté pannonhalmi apát és konventje panaszára Török Bálintot, csulai Móré Lászlót, báti Dersffy Miklóst, Ellyevölgyi János nádori ítélőmestert, Fajszi Jánost és Ipoltffy Jánost – akik az 1524. évi Somogy vármegyei tizedeket a maguk jószágain lefoglalták – a király személyes jelenléti bírósága elé idézzék meg, eleget tett. [Az irat külzetén:] Personali presentie regie. Pro reverendo et religiosis fratribus Matheo abbate et conventu monasterii Sancti Martini sacri Montos Panonie[!] contra magnificos et egregios Ladislaum More, Nicolaum Dersffy de Bath, Iohannem de Fayz et alios intra nominatos ad decimum…Ellyewelghy, necnon Ladislai More, Nicolai Dersfy et Iohannis Ipothffy possessionibus in eisdem habitas eisdem ad exhibendum…idem nostrum testimonium ad possesionem Gyge nominatam in eodem comitatu Simigiensi existentem et per consequens domum et curiam nobilitarem predicti Iohannis de Fayz in eodem Gyge existentis habitas eidem ad exhibendum et presentandum detullisset et deportasset, ubi eundem personaliter
Forrás: www.meek.iif.hu

Cigányok és gázsók

Érintkezésüknek különleges színtere volt a betyárvilág. 1847-bôl maradt fenn az a somogyi perirat, melyben nem cigány betyárok között találkozunk egy cigányasszonnyal. Köpe Jóska és Cseh Jancsi bandájának volt a tagja a 24 éves, Gige faluban lakó, római katolikus Nyári Vica. Zabla Jóska nevű cigány betyárnak volt a felesége, de a férjet börtönbe zárták, és a magára maradt asszony, aki valószínűleg már gyermekkorában kiszakadt cigány közösségéből, a korszakban tipikusnak mondható kényszerpályára került, Köpe Jóska szeretőjeként betyárok között lelve alkalmi közösségre. 1847. november 24-én Nemesdéden lótolvajlás miatt hallgatták ki, mint Köpe Jóska és Cseh Jancsi bűntársát. Vica azt állította, hogy ô vétlenül keveredett a lólopási ügybe, úgy tudta, hogy a lovakat Köpe Jóska vásárban vette. Nem gyanította azt sem, hogy a lovakról írt okmányok hamisak, mondván, hogy „máskor jobban tudnék ilyen dologban magamra vigyázni”. Nem tudjuk, hogy a törvényszéken hitelt adtak-e Vica szavainak, az ítélet nem található meg a per aktájában. Forrás: Amarodrom, Nagy Pál

Gönczi Ferenctől tudhatjuk Köpe Józsefet 1864-ben kivégezték, elfogója Vittek Sándor aki 240 pengő jutalmat kapott. Tőle tudhatjuk azt is, hogy a Gige melletti Kisasszondon működött bizonyos Selem Józsi nevű betyár, tehát így még az sem kizárt, jelen sorok rögzítője valamelyik őse, rokona is betyárkodott!

Tanítók 1920 előtt:

Nagy Károly református tanító 1824-ben született és 1898-ban hunyt el a község temetőjében nyugszik 50 éven keresztül tanította, nevelte községünk gyermekeit.

Tanítók az 1920-as évektől

Pethes Ernő ref., Szabó János kat., Nagy Ferenc ref., Tölgyesi Dezső kat., Kapitány Zoltán ref. isk. igazgató, Cselényi János, Henkei Zoltán, Karbuczky Lajos igazgató, Fülöp J. Ilona, Ács Zsuzsanna, Laczó Elemér, Kövessy Ferencné.

Református lelkészek az 1880-as évektől

Bekő Benő evangélikus, református lelkész (1884-ben szerző dédszüleit eskette a családi biblia tanúsága szerint), Császár István (1854. július 26. – 1921. március 26. 30 éven át volt a gigei református egyház lelkipásztora. Császár Elemér professzor édesapja), Sárossi István (az orosz katonák kegyetlenkedése következtében családjával a halálba menekült), Varga….…., Bata Elek, Bódis József, Gál Kálmán

Katolikus papok

Csontos József Ferences missziós testvér (1926 – 1951. január 9.), Körmendi Béla (1937). A katolikus misék a volt katolikus iskola osztálytermében voltak a kinyitható oltár előtt.

Fontosabb tisztségviselők

Bohenszky (a zsidóüldözés miatt később Barakonyi) Adolf (Veliki Zdenicen született 1895-ben, korábban Somogyszobon, Kutason, Felsősegesden, Csökölyben működött különböző beosztásokban jegyzősége alatt épült a községháza, a malom, a szeszfőzde stb. A falu kultúrája érdekében tett ténykedéséért a Faluszövetség ezüstéremmel tüntette ki.), volt a körjegyző (Bohenszky György édesapja), Mórocz Lajos az aljegyző, a községi bíró pedig Kis Mihály János. A postamesteri teendőket Fuhmann Margit látta el, majd Gépel Paula (1937) később (az 1960-as évektől a közelmúltig) Appel Jakabné és férje.

Sírversek a temetőből

Összeállította: Selyem Tóth Sándor (www.zalaszam.hu/radio

Források:

A fent jelölteken kívül személyes adatközlők és az alábbi kiadványok:
Somogy vármegye és Kaposvár megyei város általános ismertetője és..(1932)
Somogy megye adattár 1937
Gönczi Ferenc: 1./ Somogyi Betyárvilág,(1944)
2./ Somogyi Gyermek ,A somogyi földmívesnép
gyermeknevelési módjának s a gyermek különböző szokásainak leírása.(1937)
A Somogy megyei Temetkezési Vállalat honlapja